A jelenlegi rendkívüli helyzetben új „varázsszó” született: home office. Idézőjelek közé tettem, mert – bár valószínűleg sokan vannak, akik számára most nyert értelmet a kifejezés –, de számunkra, akik eddig is home office-ban dolgoztunk, a napi munkánk részét képezte eddig, és a rendkívüli helyzet után ugyanúgy.
Home office a mindennapokban
Virtuális asszisztensként számomra a napi rutin része a home office. 15 éve dolgozom otthonról :), azt hiszem, hogy az ezzel kapcsolatos „poklot” és „mennyországot” is megismertem. Ebben a munkaformában cseperedett fel a fiam, ide érkezett a kiskutyánk, végeztünk lakásfelújítást, és a többi, és a többi.
Az online munka hihetetlen szabadságot és rugalmasságot jelent. Eldönthetem, hogy milyen és mennyi munkát vállalok, hogy kivel dolgozom együtt. Nem kell arra pazarolnom az energiát, hogy beilleszkedjek a munkahelyen. Nem kell a túlórák miatt az órát figyelnem, odaérek-e időben a gyerekért az iskolába.
Minden alkalommal, amikor társalgás közben szóba kerül, hogy home office-ból dolgozom, látom az irigységet a hallgatóságon, pedig amennyire jó otthonról dolgozni, épp akkora gondot is okozhat, ha nem tudjuk a rendszert felállítani.
Tipikusan mit képzelnek el mások? Ülök a fotelban, pizsiben, kezemben kávé, előttem a laptop, így telik a napom. Pedig nagyon nem így van. Reggel időben kelek, a szokásos napi rutin (reggeli, kávé, kis pakolás), felöltözve ülök a géphez.
Tanácsaim a home office munkavégzéshez
- Időben tisztázd családoddal, hogy nem azért vagy otthon, hogy minden házimunkát elvégezz, dolgozni fogsz napközben. Természetesen van idő arra, hogy háztartási feladatokat is elláss (mosás, teregetés, összepakolás, stb.), de ezeket illeszd be a napirendedbe.
- Próbáld ki, hogy mennyi ideig tudsz fókuszálni, (több kutatás van a témában, 20-90 perc közötti értékeket mutatva ki). Ezt a fókuszidőt állítsd be a napirendedbe egy-egy feladat elvégzésére, utána iktass be szünetet. A szünet hossza legyen arányos a munkára szánt időddel, ha csak 20 perc a kapacitásod megfelelő koncentráltsággal, akkor elegendő 5 perc szünet, ha 90 percet is tudsz intenzíven dolgozni, legyen a szünet legalább 15-20 perc.
- A napi időbeosztáson túl legyen heti terved is. Előre jegyezd fel a megbeszéléseid, hivatali ügyintézéseket, határidőidet. Ehhez fogod majd alakítani a napi tevékenységed.
- Priorizáld a feladataidat. Kezdd a legfontosabbal, a nap elején frissebb, hatékonyabb vagy.
- Legyen a munkaterületed megfelelő egészségi szempontból. Megfelelő asztal, szék, világítás. Lehetőség szerint legyen szeparált, különösen most, amikor a járvány miatt lehet, hogy párod is otthonról dolgozik, a gyerekek pedig otthon vannak. 🙂
- Legyen munkaidőd, a munkanap ne tartson ébredéstől lefekvésig.
Ha fel tudod állítani magadnak a szabályokat, és azokat be is tudod tartani, a home office nagyon jól működő munkaforma lehet. Remélhetőleg a járványhelyzet pozitív hozadéka lehet, hogy azok a munkáltatók, akik eddig nem engedélyezték munkavállalóiknak időszakosan a home office rendszerét, belátják, hogy semmivel nem végzik a kollégák kisebb hatékonysággal feladataikat az otthoni munkakörnyezetben.
Üdvözöllek, Andrea vagyok, anya, feleség, vállalkozó, nonprofit szervezet vezetője, 15 éve virtuális asszisztens. Virtuális asszisztensként hosszú ideje gyakorlom a home office-t. 🙂 Millió dolog érdekel, örökké kíváncsi vagyok, mindig újat tanulok… Általában jól érzem magam a bőrömben.