Emberekként különböző habitussal bírunk. Van, aki számára a közösségi tér, a társakkal végzett munka, a kontextus, a napi bejárás ad egy bizonyos biztonságos keretet. Sokak számára mentálisan is az számít munkavégzésnek, amely valahol máshol, a lakhelyen kívül, igazoltan történik. Hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy valaki másnak dolgoznak, és ez jellemzően nem az otthonban történt.

Vannak azonban olyan típusok, mint én is, akik számára áldás a XXI. század nagy lehetősége, az otthoni munkavégzés. Akik számára fontos a szabadság, a (részben) önálló munkabeosztás, és a nyugalomban induló reggelek. No, és persze azok számára, akiknek a hajnali kelés rémálom. 🙂

Home office nőként-anyaként

Sokáig dolgoztam főállásban, napi bejárással, másfél órára lévő munkahelyen.  Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy itthonról dolgozzam, örültem, mert nőként nagyon nehéz volt a takarítás-tanulás- gyereknevelés kombinációjában helytállni, hogy a feleség részét már ne is említsem. A napi 3 óra, amellyel az utazás így kiváltható, nagyon sokat számít. És nemcsak a háztartás kapott belőlem többet, de a gyerekeknek is jutott minőségi idővel dúsított együttlét. Állatbarát révén pedig kifejezetten örültem, hogy az állataim folyamatos felügyelet által lehetnek általam. A lábam alatt horkoló kutya külön örömforrás és nyugalom. Nem tagadom, számomra a home office lét a megvalósult álom.

Kihívások

Kezdetben egy cégnek dolgoztam home office módban, ez könnyebb módja a megélésnek, hiszen ott strukturálják a munkát, és – mint egy hagyományos munkahelyen is –, a feladatokat az általuk megadott időben és prioritásban végzi az ember. A munkaidőn kívül pedig következhetnek a szokásos feladatok. A home office leginkább vállalkozóként kihívás. Amikor a kapacitásod magad határozod meg, éppúgy, mint a munkaidődet, a szünetedet, az óradíjad vagy a projekt-költséged, akkor igen nagy falatnak ígérkezik.

Problémák

Amivel szembesültem:

  • túlvállalás a kezdeti időszakban,
  • a munkaidőnek nem szabtam határozott keretet, így sokszor este 10-kor is a gép előtt ültem, „csak még ezt az egyet befejezem!” felkiáltással,
  • túl alacsonyan áraztam be magam,
  • az étkezéseket rendszeressé tettem a gép előtt, mind a reggelit, mind az ebédet. A vacsora kivétel volt, mert addigra a család is hazaért.

Tehát a legnagyobb kihívás a határok meghúzása, a keretek felállítása és működtetése. Ha ez megvan, a home office lét igazán sok nagyszerű dolgot is kínál. Erről a következő cikkben fogok írni.

Szerkesztői megjegyzés: 9+1 tanács, ha otthonról dolgozol című cikkünkben további hasznos tippeket olvashatsz.

Kiss-Weidinger Veronika
A cikk szerzője: Kiss-Weidinger Veronika

A Home Office munkavállalói lét egy marketingügynökségnél vált valóra, ahol egy évet dolgoztam. A felmondást követően a saját vállalkozásom építem, egyrészt a coaching (életvezetési tanácsadás)másrészt pedig a virtuális asszisztencia világában. A coaching amellett, hogy leginkább offline műfaj, vannak ügyfeleim külföldről, így velük az internet segítségével kapcsolódom. De ezeket az anyagokat és a hozzájuk tartozó oldalakat menedzselni kell, tehát a home office teljes egészében megvalósul az életemben. Most, a vírus kapcsán pedig különösen.