Egy teljesen új fogalom ütötte fel fejét az elmúlt években a munka világában. Szinte „forradalminak” számított még pár éve, amikor Magyarországon is nagyobb, IT cégek bevezették és biztosították ezt a lehetőséget bizonyos dolgozóiknak. Manapság pedig már rengeteg ember erről álmodozik.

De mi is ez az álom egészen pontosan? Nem más, mint munka otthonról.

Bárcsak otthonról, ha úgy van kedvem, egy szál köntösben tudnám végezni a munkámat, felszabadultan és könnyedén.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat is hallani az emberektől, főleg irodai dolgozóktól. De vajon tényleg ilyen egyszerű a munka otthonról, vagy csak próbálunk magunknak egy álomvilágot lefesteni?

Ebben a cikkben szeretnék Neked pár gondolatot átadni arról, hogy milyen is valójában otthonról dolgozni.

Munka otthonról – mit is jelent ez?

Azt jelenti „szabad fordításban”, hogy kényelmesen, otthonról dolgozol, elvégzed a napi feladataidat (akár alkalmazottként, akár vállalkozóként), amivel a nap végére elégedett leszel. Sőt, még eredményt is tudsz vele elérni.

Az otthoni munka hátrányai

Ha az ember nem tudatos, és az élet úgy hozza (jelen esetben egy világjárvány), hogy otthonról szükséges folytatnia a munkáját, bizony az elején bőven lesz kihívása, problémája. Vegyük számba, a teljesség igénye nélkül, milyen hátráltató tényezők léphetnek fel, ha a munkát otthonról végzed:

  • Ha nem vagyunk fegyelmezettek, koncentráltak és a figyelmünk gyakran elkalandozik, akkor az egész napunk feleslegessé válhat.
  • Rengeteg zavaró tényező léphet fel: gyerekricsaj, bekapcsolva felejtett TV, órákig ugató kutya a szomszédból, áramszünet, internetszolgáltatás kimaradása.
  • A jó öreg halogatás. „Ha ma nem csinálom meg, akkor ráérek majd holnap.”
  • Elhagyjuk magunkat. Nem öltözünk fel, nem sminkelünk, nem borotválkozunk. Azt gondoljuk, hogy „ez nem számít, itthon vagyok, legfeljebb a párom/családom/macskám lát”.

Az imént felsorolt dolgok leginkább azért számítanak hátránynak, mert ha az ember nem áll át fejben, akkor nagyon gyorsan le tud kerülni a figyelem a munkáról.

Ezért érdemes úgy kialakítani az otthoni munkakörülményeinket, hogy azt a célt szolgálják, hogy sikert és eredményt tudjunk elérni.

Mik az otthoni munka előnyei?

A munka otthonról annyit tesz, hogy szabadon tudunk dolgozni. Nincs ott a „főnök” a nyakunkban, hogy „na, hogy állsz, mikorra lesz kész”, (ha ilyen főnököd van, érdemes elgondolkodni, hogy a megfelelő helyen vagy-e). További előnye még, hogy mi osztjuk be az időnket, mikor mit csinálunk. Itt pedig fontos, hogy a megfelelő fontossági sorrendben tudjuk elvégezni a teendőinket. Nyilván ehhez óriási önuralomra, önfegyelemre és célokra van szükség. Nézzük meg, milyen előnyökkel jár a munka otthonról:

  • rugalmas időbeosztás
  • bárhonnan el tudjuk végezni a munkát
  • tudunk bármikor szünetet tartani
  • nincs, aki folyton a nyakunkban van
  • mi tudjuk a feladatokat priorizálni
  • költséghatékony

A munka otthonról összegezve a 21. század egyik leginkább költséghatékony és legmodernebb, nagyszerű lehetősége.

Ha vállalkozóként olvasod ezt a cikket, akkor természetesen egy jó nagy adag bizalommal szükséges rendelkezned azok felé, akik a munkatársaid és otthonról dolgoznak. De tudod, a bizalom mindig önmagunkból indul ki.

Ha pedig alkalmazottként olvasod, akkor kérlek, légy fegyelmezett, alakíts ki magadnak olyan inspiráló otthoni munkakörnyezetet, amiben jól érzed magad. Emellett produktív és eredményes is tudsz lenni.

Te mióta dolgozol otthonról és számodra mi a legnagyobb előnye és hátránya? Írd meg hozzászólásban!

A cikk szerzője: Tóth Bence

2019 októbere óta dolgozom itthonról, a párommal közösen indított online marketing ügynökség vállalkozásunkban. Azért dolgozunk, hogy az egészséges életmód, sport, wellness területén működő vállalkozásokat, webshopokat segítsük abban, hogy tartós vállalkozói eredményeket érjenek el az online megjelenésükkel, így az ügyfeleik boldogabb és egészségesebb életet tudnak élni.