Az igazság az, hogy már én sem reméltem, hogy létezik valódi otthoni munka, mikor a vállalkozásom bukása után megélhetés után nézve keresgéltem a munkaerő piacon.

Miért pont otthonról akartam dolgozni?

  • 47 évesen, bukott vállalkozó – cégvezetőként nem könnyű elfogadni, hogy most neked kell “beállni a sorba” – te vagy aki most végrehajtja az utasításokat.
  • 2 válás után újra rám talált a szerelem – és szerettem volna minél több időt kedvesemmel tölteni – akár vele együtt dolgozni.
  • Olyan valódi otthoni munkát kerestem, amit alkalmazottként vagy vállalkozóként is végezhetek.
  • Fontos volt, hogy ne kelljen hozzá kezdő tőke, mert azt felemésztette a cégem
  • Kicsit elegem volt a nagyobb létszámú vállalkozási struktúrából eredő felelősség vállalásból – mikor a te lelkeden szárad, ha nem tudsz fizetést adni a munkatársaidnak, ha éppen nem megy az üzlet.

Hol terem a valódi otthoni munka?

A sok kamu meló között azért akad néhány gyöngyszem, de mire rátaláltam arra, ami igazán megérintett – azért eltelt egy kis idő.

Miután az otthoni munkának álcázott mlm, biztosításközvetítő, és piramis játék ajánlatoktól elment a kedvem és a meglévő szakmáimmal nem akartam foglalkozni – rá kellett jönnöm, hogy tanulnom kéne valami új, piacképes szakmát.

  • gyorsan
  • lehetőleg ingyen
  • a közelben, vagy otthon

Így esett a választás az OKJ-s szoftverfejlesztő képzésre, ami jó választás lett volna – hiszen rendkívül keresett, valamint hiányszakma.

Viszont olcsó húsnak híg a leve – az ingyenes okj tanfolyammal 1,5 évet töltöttem, mire ráeszméltem, hogy ezzel a színvonalú tanítással nem leszek jó szakember – de arra jó volt, hogy meglássam, hogy a weboldal fejlesztés az, ami igazából érdekel.

Ezután újra keresgélni kezdtem, hogy merre tovább….

És láss csodát, most találtam.

Valójában akkor találtam, mikor éppen nem is kerestem. Youtube-os videók nézegetése közben akadt meg a szemem egy reklámon – passzív jövedelem témájában – Szilágyi Balázs egyik videójában.

Hogyan keress pénzt a blogoddal címmel ….

A blogger tanfolyam a kezdet volt, amely még megfizethető volt a számomra és kecsegtetett azokkal a feltételekkel, amiket kerestem.

A bloggerkedés azonban egy olyan terület, amibe először sok sok munkát – energiát kell tenni és később – akár csak évek múltával térül meg.

Az elképzelésem az volt, hogy olyan szakmát tanuljak, amivel a fentieken túlmenően kiemelkedő egzisztenciális körülményeket is teremthetek. Szerettem volna rendbe tenni az életem ugyanis totális csődben voltam – szó szerint mindenemet elveszítettem.

Szerencsére Balázs képzéseiben rátaláltam a gyöngyszemre, amit akkor úgy hívott – SEO Mesterképzés – és közel 1 millió forintba került.

Kihívások, zökkenők a SEO szakemberré válás útján.

Na a seo azaz keresőoptimalizálás egy tipikusan valódi otthoni munka, mely magas egzisztenciát adhat, ha jól csinálod.

  • Sajnos nekem nem volt erre ennyi pénzem, de nagyon akartam és eldöntöttem, hogy így vagy úgy seo szakember leszek.
  • Még alkalmazottnak is jelentkeztem Balázs cégéhez egy felhívásra – hogy a tűz közelében legyek – de sajnos nem engem választottak.
  • Annyi pénzt kellett szereznem, hogy a megélhetés mellett legalább részletekben ki tudjam fizetni a tanfolyamot.
  • Véletlenül botlottam bele egy infóba, mely egy gyerekkori vágyamat váltotta valóra – és jelentkeztem az OFA által támogatott ingyenes kamionsofőr képzésre – kb további 1 évem ment rá és közben alkalmazottként kisteherautón fuvaroztam.
Demeter Miklós kamionsofőr
  • Belföldi kamionos fizetésből már tudtam fizetni a képzést, de nagyon kemény volt napi 15 – 18 óra munka mellett tanulni – ezért vezetés közben hallgattam a tananyagot, de emiatt nagyon lassan haladtam a tanulással.
  • A képzés részeként létrehoztam egy hobby blog és egy seo szakértői weboldalt, hogy ezzel szerezzek gyakorlatot a keresőoptimalizálás témájában.
  • 2019 decemberében váltam ismét vállalkozóvá és először üzleti találkozókon, személyes kapcsolatépítéssel toboroztam ügyfeleket – illetve a Honlaprafel.hu VIP Facebook csoportjaiból.
  • Ha már valóban otthonról dolgozol, vigyázz, hogy ne ess abba a csapdába – hogy rendszertelenül, időbeosztás nélkül tevékenykedsz! Ennek nagyon hamar csőd lehet a vége.
  • 2020 március végére lassan elértem a havi belföldi kamionos 250 -400 ezer forint közötti jövedelem szintet. Persze cél a havi 1 millió 🙂

Nagy öröm számomra, hogy párom, Emese is kacsintgat ezen területek irányába – ő is létrehozott egy gasztro blogot, melyen ontja magából a finomabbnál finomabb nasi recepteket – a gyerekek mellett én vagyok az egyik fő termék tesztelő 🙂

De ami még jobb, hogy valóban otthonról és valóban együtt dolgozunk, amit nagyon élvezünk is – úgyhogy, ha valódi otthoni munkát keresel, és hajlandó vagy ezért energiát beletenni – szívből ajánlom neked is a honlaprafel.hu képzéseit, hogy te is megvalósíthasd az álmaid – azaz valóban otthonról dolgozhass!

Demeter Miklós
A cikk szerzője: Demeter Miklós

A pénzt termelő weboldalak specialistája. Azon szerencsések közé tartozom, akik otthonról, freelancer-ként (szabadúszó vállalkozó) dolgoznak. Fő tevékenységem a keresőoptimalizálás, de készítek wordpress weboldalakat és foglalkozom online marketing automatizálással és seo szövegírással is.