Azért dolgozom otthonról, mert jelenleg nem tudom elképzelni, hogy alkalmazott legyek és az eddig tapasztalt merev keretek között éljem a mindennapjaimat. Az otthoni munkavégzést csak ajánlani tudom…

Hogyan kezdődött nálam az otthoni munkavégzés (home office)?

2019 őszén vágtam neki a vállalkozói, vagyis inkább a magánzó életmódnak minden örömével és bánatával együtt több mint 20 év munkaviszony után. Kitalálhattad, nem vagyok már fiatal, öreg sem, de ahhoz éppen elég idős, hogy az utolsó két év merev időbeosztású és szigorúan kontrollált, HÉV-en és villamoson be- és hazazötyőgős időszak után megadjam magam az igényeimnek. Két (kis)kamaszt indítok el otthonról minden hétköznap, majd délután furikázom őket a különórára, jobb esetben csak hazafelé hetente háromszor. Este lesz, mire hazaérek. Akinek gyermeke van, tudja hogy megy ez. És nem, nem fogok a páromra semmit, mert szuperül helytáll és kiveszi a részét a láthatatlan (kiszámolatlan) munkából.

Az otthoni munka indulása kényelmes volt, mert pár hétig inspirálódtam, magamat kerestem, ajtókat nyitottam. Később azonban visszaállt a rend és dolgoztam újra, szokásos nappali időszakban, reggeli meetinggel, napközbeni elérhetőséggel. Mégis, nagy különbség van az irodai és az otthoni munka között. Ez pedig a kényelem és a megspórolt idő. Miért olyan értékesek ezek?

Kényelem és megspórolt idő

Kényelem: semmi bonyolultra nem kell itt gondolni, csak arra, ami az emberi szervezetnek originálisan jólesik, ha már ülőmunkát végez. Pl. nem kell magas sarkúban tipegni, szoknyában zárt lábbal ülni egész nap, hanem időjárásnak megfelelően kényelmesen öltözködni. A magam részéről úgy ülök, ahogy éppen akarok, telefonálás közben (amiből sok van) bármikor mászkálhatok föl és alá anélkül, hogy bárkit zavarnék. Sőt, egy kis mindennapos erkélyen végzett 2 perces csípő ízületet nyújtó tornával elmulaszottam azt a tartós fájdalmamat, amitől korábban már nem tudtam csak úgy, egyszerűen fölállni a székből ülés után. Igen, ezt teszi a sok ülő munka, nem egészséges.

Megspórolt idő: Hol spórolok időt? Reggel kevesebb időt töltök a fürdőszobában a sminkeléssel (a bőrnek is jobb), a ‘mit vegyek fel’ című kérdést sokkal hamarabb megválaszolom. Ez rögtön plusz 10-15 perc. Emellett nem kell a közlekedéssel 2×45 percet eltöltenem. Ez nagyjából 2 óra, de legyen csak másfél. Mi mindenre jó ez az idő? Lehet önzőségnek is nevezni, de magamra fordíthatom. Kényelmesebb, ezzel egészségesebb reggelizés, nyugodtabb reggeli búcsú a gyerekektől, odafigyelős tanulás (nem csak egy fülessel a zajos BKV eszközökön), kreatív tervezés, napló vagy összegzés és még sok egyéb is lehet, de egyik sem haszontalan. (Sőt, egy reggeli bevásárlás egy kis sétával kifejezetten frissítő.)

Mire figyelj, hogy jól működjön?

Persze nem fenékig tejfel az otthoni munkavégzés, sok-sok már jól ismert kérdés fölmerült bennem is. Egyelőre állítom, hogy a nehézségeim nem abból fakadnak, hogy otthon van az íróasztalom.

Mégis, mire érdemes figyelni, hogy jól működjön? Szerintem ez vérmérséklettől és a családi állapottól is függ, de rákényszerít, hogy tudatosan végiggondoljam többek között az izoláltság és a munka-magánélet egyensúly kérdéskörét.

Izoláltság: Személy szerint nem érzem magam elzárva a világtól, mert korábban sem jártam kávézgatni vagy kirakatokat nézegetni munka után, hanem siettem haza az itthoni teendőkhöz, gyerekekhez és a családi életemet, illetve hobbimat, szórakozásomat estefelé és hétvégén végeztem. Ez pedig most is így van. Ugyanannyit találkozom az ismerőseimmel, mint korábban.

A munka-magánélet egyensúly kapcsán pedig a magyar iskolarendszer rákényszerít minket a megszokott napi és heti ritmusra. Nem fenyeget a veszély, hogy délig fogok aludni, ennyi rugalmasság már nem fér bele a dologba. Annyi viszont igen, hogy nem kell elkéredzkednem senkitől egy szülői értekezlet kedvéért. (Önmagában is ellentmondásos, hogy felnőtt feladataim ellátásának kedvéért gyerek módjára engedélyt (beleegyezést) kellett kérnem.)

Éppen a szigorú napirend miatt oda tudok figyelni a családomra, kerülöm az esti és hétvégi munkavégzést, és lehetőség szerint megtalálom azt a helyet a laptopomnak és kiegészítő monitoromnak, ahol a legkevésbé zavarom a hétköznapi életünket.

Tudom, alkalmazotti viszony esetén jobban kell tartani az időkereteket, kevésbé lehet rugalmasan kezelni a helyzetet, de ha kényelmesen elférsz otthon, elég hatékony vagy, és a munkaadó is jó a home office-osok menedzselésében, akkor kellemes élmény az otthoni munka egy-két évig biztosan.

Fazekas Dóra
A cikk szerzője: Fazekas Dóra

Igazi városi, és az online világba az elejétől fogva (kb. az ezredforulótól) bekapcsolódó nő és édesanya vagyok két felsős kamasszal. 20 éves munkavállalói létem alatt láttam a net és az ahhoz kapcsolódó üzleti tevékenységek fejlődését kezdve a print média online-osításától, a blogok és hirdetések indulásán át az automatizált eladási folyamatokig. 2019 őszén kezdtem önállóan dolgozni, otthonról, vágyva a saját tevékenységem iránti felelősségre és több időbeli rugalmasságra. 
Jelenleg ügyfélszolgálati és projektemenedzseri tevékenységet végzek online szolgáltatást nyújtó cégeknek. Segítek a sablon levelek megfogalmazásában, a belső folyamatok pontosításában, SalesAutopilot és MininCRM szoftverekben automatizálásban, ügyfélkezelési kérdésekben.
Ennél többet is mesélek magamról a vállalkozás indulási személyes hangvételű és zárt csoportomban, melybe nyugodtan kérd felvételed. Itt találod: Az úgy kezdődött