Pár évvel ezelőtt még sokan kiváltságnak tartották, ma már sokan követelik.

Mit is? Mert az először nagyon jónak hangzó home office nagyon balul is el tud sülni, ha valaki nem jól szervezi meg ezt az újfajta, egyre több helyen alkalmazott munkamódszert.

Home office bevezetése egy multinacionális cégnél

Jómagam egy  multinacionális cég alkalmazottjaként 12 éve csöppentem ebbe bele.  Először egy hétre, az első otthonunkba való beköltözéskor. Majd több hónapra, az első várandósságom alatt. Jóformán innen mentem szülni. Nagyon élveztem, hogy a terhesség alatti rosszullétek ellenére továbbra is tudtam dolgozni. Akkori közvetlen felettesem kérésemre azonnal engedélyezte az akkor még a munkahelyemen nem használt home office-t.

Gyes után, ahogy visszatértem az irodai munka világába, nagyon gyorsan világossá vált, hogy a korábbi munkatempó nem fog menni gyermeknevelés mellett. Hosszas vívódás után felmondtam. Majd legnagyobb meglepetésemre az akkori HR igazgató, és közvetlen felettesem azonnal azt  kérték, mondjam meg, mi segítene, és felajánlották a heti egy nap home office-t is. Tesztalany lettem. Pár hónap múlva az egész cégnél bevezették a home office-t. 

Anno nagyon örültem, hogy otthonról is tudok dolgozni, nem kell engem helyettesíteni, mindent kézben tudok tartani még akkor is, ha én vagy a gyerekem beteg.  Az okostelefonok megjelenésével már szinte bármikor és bárhonnan tudtam dolgozni. Egy idő után már nem volt munkaidő, csak elvégzendő munka, ami a megnövekedett forgalom miatt már napi 10 órás munkavégzéssel járt. Ezt viszont a családom nem nézte jó szemmel, egy idő után pedig én sem bírtam. Különösen, hogy újra várandós voltam. Ha nem mentem volna nemsokára szülni, biztos változtattam volna.

Néhány tanács

Mert nem szabad, hogy a home office átvegye az uralmat. Jó ez a lehetőség, különösen most, a koronavírus járvány idején. Csak ésszel kell csinálni. Home office mellett is maradjon idő magunkra, a családra, mozduljunk ki, pihenjünk eleget, együnk rendesen, éjszakára a telefont kapcsoljuk ki. Valamint tisztázzuk magunkban: a home office nem azt jelenti, hogy bármelyik másodpercben elérhetőnek kell lenni. Ilyenkor is kell ebédszünet, mosdóba is ki kell menni, levegőre sem ártana, és betegen pihenni, gyógyulni kell.

Szerkesztői megjegyzés: 9+1 tanács, ha otthonról dolgozol című cikkünkben további tippeket olvashatsz.

Szerintem egyre több embernek meg kell tanulnia egészséges home office-ban is dolgozni, tanulni, mert aki ezt nem teszi meg, lemarad.

Barna Eszter
A cikk szerzője: Barna Eszter

42 éves, közgazdász végzettségű, jelenleg gyesen lévő, háromgyermekes édesanya vagyok. Supply Chain területén dolgoztam otthonról többféle munkakörben is amikor a helyzet úgy kívánta.  Az utóbbi időben egyre többet foglalkoznom otthonról mindennel, amivel egy vállalkozás jár: honlap, marketing, adóügyek, stb. Ezeket folyamatosan intézem, tanulom, ahogy időm engedi.