Az elmúlt időszakban bejegyzések tömkelegét olvashattuk a hirtelen home office munkavégzésre való átállásra vonatkozóan.

Millió javaslattal találkozhattunk: keljünk korán, öltözzünk fel itthon, álljunk fel többször tornázni, legyen dolgozósarkunk, és még sorolhatnám.

Az otthoni irodai munka mellett lássuk el legalább 16 órában a gyerekeinket, akik most szintén otthon vannak. Tanulunk velük napi 6-8 órát, sportolunk és játszunk közösen, készítjük a napi ebédet, vezetjük a háztartást, és közben a 8 órányi munkánkat is próbáljuk belezsúfolni ebbe a mókuskerékbe.

5+1 tanács, ha először válik az otthonod irodává

Most én is mondok általam fontosnak vélt tanácsokat azoknak, akiknek először válik az otthonuk irodává.

1. Vidd haza az irodai asztali naptárad!

Ugyanúgy vezesd továbbra is, mint eddig! Amellett, hogy látod az eddigi határidőket, mostantól írd bele a napi munkáddal kapcsolatos feladatokat. Ez a lista ne legyen hosszabb öt igazán fontos tennivalótól. Priorizálj, ha lehet!

2. Mikor dolgozz?

Eddig ugye adott időszakban dolgoztál, általában a legtöbben reggel 8 órától délután fél 5-ig. Ez az időtartam most kivitelezhetetlen.

De akkor mikor dolgozzunk?

Van egy jó hírem: az otthoni munkavégzés sokkal hatékonyabb, mint az irodai. Ha eddig 8 és fél órát dolgoztál, most biztos, hogy bele fog férni 4, 4 és fél, 5 órában. Ez bizonyított tény. Persze csak akkor, ha tartod magad a kialakított korlátokhoz és időrendhez. Nincs olyan, hogy csak még ezt, csak még azt megcsinálom.

Ha a gyermeked 8 órakor ébred, akkor te kelj fel 6-kor. Ebben a reggeli időszakban végezd el a nemszeretem és nehéz feladatokat!

Ha a gyermeked délután pihen, ezt az időt is az irodai munkavégzésre tudod fordítani, valamint az esti alvás után is még dolgozhatsz egy órát. Ez összesen nem több 4, maximum 5 óránál. De hidd el, hogy ebbe most bele fog férni az a munka, amit korábban az irodában 8 és fél órában végeztél!

3. Feladatok nyomon követése

Ha a saját számítógépeden tudsz dolgozni, akkor már rendelkezésre áll számos ingyenesen elérhető szoftver. Általánosságban véve minden szakterületen kiválóan használható a Trello, amiben a feladatokat közösen nyomon lehet követni a kollégákkal, delegálni lehet a részfolyamatokat, mindenki vezetni tudja a saját haladását, illetve instrukciókat lehet kiosztani benne.

4. Meetingek

Nagyon fontos, hogy a meetingek az adatvédelmi szabályozásnak is megfelelő programmal történjenek. Kiváló opció lehet a Zoom. Az egyéb videokamerás alkalmazásokat jelen esetben nem javaslom az adatvédelmi törvény miatt (pl. Messenger és Skype).

5. Dokumentumhitelesítés

Dokumentumok aláírására használjuk a www.niszavdh.gov.hu oldalon található azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítést, ami ügyfélkapus regisztrációval mindenki számára elérhető.

+1. Dokumentumok elérhetősége

A dokumentumok mentése minden esetben a kollégák számára is elérhető helyre történjen, kiváló erre a Google Drive.

Ha anyaként először végzel most otthoni adminisztrációs munkát, kezdetben nagyon nehéznek fog tűnni, főleg az időbeosztás miatt. Egy jó és betartott napirenddel könnyebb átvészelni ezt a krízist.

Ha nem megy az új helyzethez való alkalmazkodás, kérj bátran segítséget rutinos otthon dolgozóktól: ingyen segítek én magam is az átállásban minden hozzám fordulónak. Írj bizalommal az iroda@virtualisirodahaz.hu email címre.

Szabó Ágnes
A cikk szerzője: Szabó Ágnes

Szabó Ágnes vagyok, a Virtuális Irodaház alapítója. Kislányom születése után döntöttem el, hogy feladom a kiszámítható havi fix jövedelemmel járó munkahelyemet, és megvalósítom az álmom, elindítom a saját vállalkozásom.
Online vállalkozástámogatással (virtuális asszisztencia) foglalkozom, illetve segítek azoknak, akik szintén szeretnének otthonról dolgozni adminisztráció, asszisztencia, szervezés területen.
Megoldást nyújtok olyan anyukáknak, akik szeretnének minél több időt gyermekeikkel tölteni, karrierváltóknak, akik szeretnének a saját feltételeik szerint dolgozni. Szeretném széles körben megmutatni, hogy az MLM munkákon kívül létezik másféle otthoni adminisztrációs munkavégzés is.
Ügyfeleim 95 %-ával még sosem találkoztam, ami jelen helyzetben a legnagyobb erősségek egyike: személyes találkozás nélkül lehetőség van a munka teljeskörű elvégzésére.
Misztikusnak tűnhet egy saját vállalkozás, azonban közel sem az: mindenben segítek a hozzám fordulóknak, a saját vállalkozás beindításában és működtetésében is.